„Szép város Kolozsvár” – diákszemmel az operettdal helyszínén

Iskolánk pályázatot nyert a HAT-18-02 kódú HATÁRTALANUL! Együttműködés középiskolák között című programban. Partnerintézményünk Kolozsvárról a Báthory István Elméleti Líceum lett.

A projektben résztvevő pedagógusok: Geröly Péter, László Rita és Paukovits Éva 40 diákkal, a 10/B, a 12/A és a 12/D osztályból szeptember 25-től szeptember 29-ig tartózkodtak Erdélyben. Az utazást megelőzte egy előkészítő óra, melyen a pedagógusok felkészítették a tanulókat az utazásra, előadást tartottak Erdély földrajzáról, történelméről, a határon túli magyarság helyzetéről.

Az utazás első állomása Nagyvárad, ahol a Szent László szobor és a székesegyház megtekintése után átkeltünk a Sebes-Körös Szent László hídján, felismertük az írókat ábrázoló szoborcsoportban Ady Endrét, Dutka Ákost, Juhász Gyulát és Emőd Tamást, akik a „Holnaposok” tagjai voltak.

Gyergyószentmiklóson, a Tarisznyás Márton múzeumban különösen az Anna kiállítás ragadott meg bennünket, amely egy lány történetén keresztül a 20. századot jelenítette meg számunkra.

A Gyilkos-tóhoz közelítve a havas hegyoldal megerősített bennünket abban, hogy az ország leghidegebb tájain járunk. A Békás-szorosban tett gyalogos sétánk után eljutottunk a zarándokhelyként ismert Csíksomlyóra, vállalva a meredek Jézus-hágón való felkapaszkodást, majd megkóstolhattuk a gyógyhatással rendelkező borvizet is.

A harmadik napon találkoztunk a partneriskolával Kolozsváron. A kölcsönös bemutatkozás után vetélkedőt szerveztek számunkra a város felfedezésére. A líceumi diákok meséltek a nevezetes helyszíneken az adott látnivalóról, így pl. a Mátyás-szoborról, a király szülőházáról, a Bánffy-és Jósika-palotákról, a Magyar Színházról. Végigsétáltunk a Sétatéren és természetesen a Szamoshoz is kijutottunk, ahol megcsodálhattuk az Erzsébet-hidat. Közben szorgalmasan válaszoltunk a feladatlap kérdéseire, melynek eredményhirdetésére egy jó hangulatú táncház után került sor.

Magyarlónára utazva két éjszakát falusi turizmus keretében magánházaknál töltöttünk, ahol vendéglátóink saját otthonukat bocsátották rendelkezésünkre, és példát mutattak számunkra a szívélyes vendéglátásra.

A következő kalandunk helyszíne Tordán a sóbánya, ahol magyarul kaptunk egy kis ízelítőt a kémiaórán már többször is említett kősó keletkezésének folyamatáról. A rejtelmes tordai hasadékban kellemes sétát tettünk, nagy élményt nyújtottak a magas sziklafalak és az alattunk csobogó patak természeti szépségei. A következő állomás Torockó, ahol a kulturális látnivalók után a diákok örömére bepillanthattunk egy pálinkafőzdébe, ahol lehetőség nyílt ajándékvásárlásra is.

Hazafelé vezető úton megálltunk Körösfőn és Bánffyhunyadon, mindkét település református templomát megtekintve, és jutott még időnk vásári portékák beszerzésére is.

Az erdélyi diákokat januárban várjuk iskolánkba a közös projektünk folytatására.

Geröly Péter projektvezető

Az eseményen készült képek itt érhetők el.

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.