Bécsi kirándulás 2024

A tanév végén a gépiparisok Bécsbe készülődnek és igy volt ez idén is. Olyan sok tanuló szeretett volna részt venni a kiránduláson, hogy 3 buszt kellett igénybe venni.

Idén először került a programok közé a látványos “időutazás”. A Time travel igazi show keretében mutatta be Ausztria történelmét, találkoztunk Mária Teréziával, Sissivel és Ferenc Józseffel, de volt még 5D mozi (város feletti repülés a híres bécsi fiákeren), óvóhely a 2.világháborúból, míg a virtuális valóság programban Mozart és Falco koncerten érezhettük magunkat.

Csoportunk önálló, de előzetesen koordinált városnézésen vett részt, szó szerint bizonyíthatta, hogy “nem elveszett” még egy külföldi nagyváros forgatagában sem. A Práter vidámparkból kis csoportokban önállóan érkeztek a diákok az előre megadott kezdési időpontra a történelmi városközpontba, több mint 2 km séta után.

Első állomásunk a délelőtti órákban azonban a Technika múzeumban volt, hiszen mesterséges intelligencia a múzeum legfrissebb különkiállítása. Az ott töltött 2,5 óra után több diák is szívesen maradt volna még. Olyan széleskörű a kiállítások spektruma, hogy lehetetlen ennyi idő alatt az elejétől a végéig mindent megtekinteni. Ez az interaktív múzeum lenyűgöző a kiállított tárgyak minőségében és mennyiségében is.

A Habsburg uralkodók nyári rezidenciájához vezetett utunk ezután, a híres Schloss Schönbrunn parkjába, aztán a már “szokásos” Práter vidámparkjában folytattuk bécsi utazásunkat, ahol mindenki maga dönthette el, melyik attrakcióra szánja zsebpénzét.

A nap végére legtöbb diák / tanár nagyon elfáradt, de a rengeteg élmény ezt ellensúlyozta.

Vécsey Zsolt, főszervező

 

 

 

Az eseményről készült képgaléria itt érhető el.

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

Október 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.