Gépiparisok Zalaegerszegen

Az Európai Szakképzési Hét keretében 2. alkalommal rendezték meg a „Techtogether Junior Zalaegerszeg” versenyt, amely pályaorientációs rendezvényként is szolgált.

A rendezvény célja volt még a szakismereteket biztosító és minőségi munkahelyek betöltését lehetővé tévő szakoktatás és szakképzés vonzóbbá tétele. Vas megyéből három iskola indult, a Gépipari egyedüli szombathelyiként.

A feladatok változatosak voltak (quiz, ügyességi, illetve előzetesen egy kisfilmet is kellett készíteni, amit prezentálni kellett a nézőközönség előtt). A résztvevő 16 csapat közül iskolánk a legjobb Vas megyei eredményt érte el (7. helyezés), illetve különdíjban részesült. A csapat tagjai: Glavanits Dávid, Kis Roland, Tóth Sándor (12. c), Doma Dániel, Horváth Gergő, Horváth Marcell (11. c), felkészítő tanárok: Molnár Zoltán és Samu Sándor. A versennyel párhuzamosan „képzési vásár” is zajlott, ahol Soltész Tamara és Vers Botond (13. c) adott hasznos információkat az érdeklődőknek a Gépipariról.

A Gépiparis csapat által készített kisfilm:

 

 

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

December 2025
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Következő események

Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.