Trianon

Június negyedike a nemzeti gyász és a nemzeti összetartozás napja a Kárpát-medencei magyarság számára.

Iskolánkban a 11.A és 11.E osztály tanulói által készített plakátokból rendezett kiállítással emlékeztünk Trianonra. A diákok ábrázolták a történelmi Magyarország területeinek elcsatolását, a határok átrendezését és a magyar nemzet számára a trianoni döntés következményeit. Kreatív módon alkalmazták az illusztrációkat, a térképeket és a rövid szövegeket ahhoz, hogy érzékeltessék a trianoni traumát és annak hatásait.

A tizenegyedikesek mellett kilencedik és tizedik osztályos tanulók Juhász Gyula "Trianon" című versének képszerű ábrázolásával, vizuális eszközökkel jelenítették meg a versben rejlő érzelmeket és gondolatokat. Rajzaik mélyebb betekintést nyújtottak a trianoni trauma szimbolikus jelentésébe és a versben megjelenő érzelmek sokféleségébe.

A kiállítás az iskolai közösség számára lehetőséget nyújtott az emlékezet, a mélyebb megértés és az empatikus gondolkodás erősítéséhez Trianon kapcsán.

Bujdosó-Takáts Anna szaktanár

 

Az eseményhez tartozó képgaléria itt érhető el.

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

December 2025
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Következő események

Szombati munkanap
2025 december 13
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.