Érzékenyítés és szemléletformálás az osztályfőnöki órán

A Gépipariban minden osztályfőnök törekszik arra, hogy az osztályfőnöki órákat kiegészítse valamilyen hasznos, tanulságos, illetve a tanulók személyiségfejlődéséhez és szemléletformálásához is szorosan kapcsolódó témákkal, foglalkozásokkal.

Január 24-én, Szoó Dániel tanár úr meghívására több vendég is érkezett osztályába, a 11. B-sekhez. A Pálos Károly Szolgáltató és Szociális Központ (illetve Szegedi Marietta iskolai szociális segítőnk) közreműködésével vakok és gyengénlátó előadók érkeztek, akik magukkal hozták négylábú segítőiket is.

Az „ofi-órán” az osztály diákjai közeli kapcsolatba kerültek a vakvezető kutyákkal, használhattak látássérülteknek kifejlesztett mobiltelefont, Braille-írásra alkalmas írógépet, illetve látásérüléseket imitáló szemüvegeket is.

Az ilyen programoknak a célja nem más, minthogy a fiatalok a saját élményeiken keresztül kerüljenek közelebb a vakok és gyengénlátó emberek hétköznapjaihoz, és tudatosuljon bennük, hogy „így is lehet teljes értékű életet élni, csak néhány segédeszközzel többre van szükségük, mint másoknak” (idézet a VGYKE honlapjáról).

Samu Sándor

Az eseményhez tartozó képgaléria itt érhető el.

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

Február 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29

Következő események

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.