Nyílt Napok a Gépipariban

2022. november 8-án és 9-én tartottuk Nyílt Napjainkat a szombathelyi és a vidéki általános iskolások és szüleik számára.

Mindkét nap elején Kovács Péter igazgató úr tartott ismertetőt az iskoláról, a képzéseinkről és a felvételi eljárásról. A prezentáció után a duális partnereink közül a TDK-EPCOS Kft. és a Schaeffler Savaria Kft. tájékoztatóját hallgathatta meg a sok érdeklődő.

A délelőttök további részében pedig következett Nyílt Napjaink fő programeleme, az „iskolabejárás”, vagyis a főépületünk, tanműhelyünk, informatikai és nyelvi laborjaink, illetve tervező laborjaink meglátogatása. A túra során látogatóink bemutató órákon és szaktanár kollégák előadásain ismerkedhettek meg a Gépipari képzési területeivel.

Nagy öröm számunkra, hogy mindkét napon megtelt a tornatermünk (amit a fotók is tanúsítanak), egyúttal köszönjük kedves vendégeinknek, hogy látogatásukkal megtisztelték iskolánkat!

Az eseményhez tartozó képgaléria itt érhető el.

 

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

December 2025
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Következő események

Szombati munkanap
2025 december 13
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.