Nyílt Napok az iskolánkban – 2021

Eltérően az előző tanévhez képest az idén meg tudtuk rendezni nyílt napjainkat a szombathelyi és a vidéki általános iskolások és szüleik számára, november 3-án és 4-én.

Reggel 8 órakor Kovács Péter igazgató úr tartott általános ismertetőt az iskoláról, a képzéseinkről és a felvételi eljárásról a tornacsarnokban. Az információban gazdag prezentáció után a duális képzőhelyekkel kapcsolatos tájékoztatót hallgathatták meg a jelenlévők a duális partnercégeink tolmácsolásában (a TDK-Epcos Kft és a Schaeffler Savaria Kft képviseltette magát a nyílt napjainkon, egyúttal köszönjük nekik a támogatást és a részvételüket).

Az előadások után következett az „iskolabejárás” (a látogatók számára a kísérő diákjaink bemutatták az intézményünk minden „zegzugát”: a főépületet, a tanműhelyt, az informatikai és nyelvi laborokat, illetve a tervező laborokat), amely túra során különböző bemutató órákon és előadásokon ismerkedhettek a vendégek az iskola képzési területeivel.

Nyílt napjainkat és a túrát a duális partnercégeink információsstandjai zárták az iskola tornatermében.

Köszönjük vendégeinknek, hogy látogatásukkal megtisztelték iskolánkat!

Reméljük, hogy a nyílt napokon megjelent több száz tanuló közül jövő szeptemberben sok-sok kisdiákot köszönthetünk a 9. évfolyamunkon!

Az eseményhez tartozó képgaléria itt érhető el.

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.