Operakaland – mert kell egy kis kultúra!

Immár negyedik éve van lehetőségük diákjainknak elmerülni az operák csodálatos világában.

Az eseményen készült képek itt tekinthetők meg.

Idén a Gépipari 50 operabarát tanulója utazott Budapestre az „Operakaland” program keretében, Bogáth Péter tanár úr vezetésével, Kiss Éva tanárnő, Molnár Zoltán és Samu Sándor tanár urak kíséretében.

Ez az utóbbi évek legnagyobb szabású közművelődési-köznevelési kezdeményezése, amely a Magyar Állami Operaház szervezésében valósult meg. Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro 2.0 című vígoperáját tekintettük meg az Erkel Színházban. Hábetler András rendező szerint ez a világ valaha írt legjobb operája, mert a szereplők nem legyőzhetetlen hősök, mitikus alakok, félistenek, hanem hozzánk hasonló, átlagos emberek. Ez az opera rólunk szól: szeretetről, magányról, féltékenységről, bizalomról, megbocsátásról. Az ország több megyéjéből érkezett 1700 diák tapsolt a szereplőknek az előadás végén.

Délután a Fiumei úti temetőben, a nemzet nagyjai számára létrehozott sírkertben tettünk sétát. A Nemzeti Emlékhely ötletét Széchenyi István vetette fel. Megtekintettük többek között Batthyány Lajos, Deák Ferenc és Ady Endre síremlékét, és sok más, a magyar történelem és kultúra jelentős alakjának sírja mellett is elhaladtunk.

Igazán figyelemre méltó program az „Operakaland” a Gépipariban, hiszen (műszaki szakgimnáziumként) már negyedik éve tudjuk diákjainkat elcsábítani egy kulturális utazásra, és az évek alatt „operabarátokká” tenni őket. Már tervezzük a jövő évi „operakalandozást” is!

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

Október 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.