Fenntarthatósági Témahét

A 2021. április 19-23. között megrendezésre került Fenntarthatósági Témahét programsorozatához az idei tanévben iskolánk is csatlakozott.

Bár a változó tanulási környezet átírta eredetileg tervezett programjainkat, a természettudományi és osztályfőnöki munkaközösség tagjai mindent megtettek azért, hogy az iskola tanulói közül minél szélesebb kört tudjunk megszólítani a környezettudatosságot, fenntarthatóságot hangsúlyozó témáinkkal.

Változatos projektfeladatokkal, egyedi tanórai óratervekkel és tanulást támogató segédanyagokkal bővült szakmai és módszertani eszköztárunk, amelyeket pedagógusaink saját ötletek kidolgozásával, megvalósításával, valamint a Fenntarthatósági Témahét honlapján található segédanyagok alkalmazásával vittek véghez.

A 9-11. évfolyamokon matematika, digitális kultúra, pénzügyi ismeretek, valamint osztályfőnöki órák keretébe ágyazva történt az ismeretek feldolgozása, azok bővítése.

Az osztályfőnökök munkáját Takács Katalin gyermek és ifjúságvédelmi felelős prezentációja segítette, ami jó kiindulási alap volt a témakör átbeszélésére, az indításra.

9-es tanulóink matematika órákon, a téma iránti motivációs alap megteremtése után érdekes, a fenntarthatósághoz, környezetvédelemhez kapcsolódó szöveges példákat értelmeztek, oldottak meg. 5 osztály tanulói (két-két órában Lőke Dóra, Rákos Eszter, Molnár Zoltán, Kovácsné Csiszár Ildikó és Vincze Anita irányításával) boncolgatták a matematikai modellek segítségével értelmezhető problémákat, majd egy online teszt megoldásával önállóan is kipróbálhatták magukat.

A 9. évfolyamon 3 osztálynyi tanulót digitális kultúra óra keretében is megszólítottunk.

A 9. c és 9. a osztályos diákok az ökológiai lábnyomról és a fenntartható, zöld közlekedésről beszélgettek a Rákos Eszter tanárnővel, ennek keretében a Fenntarthatósági Témahét weblapján található prezentációt is megtekintették.

Természetesen szó esett arról is, hogy a jelenlegi járványhelyzet felülírja a prioritásokat, háttérbe szorítja a tömegközlekedést, ellenben a kerékpáros és gyalogos forgalomnak kedvez. A továbbiakban a budapesti MOL Bubi bicikli előnyeiről is beszélgettek. A téma felkeltette a diákok érdeklődését. A következő projekt munkák közül választhattak kidolgozandó, beadandó feladatokat, amelyekhez a digitális kultúra tantárgy keretein belül megtanultakat használták fel.

Projektmunkák érkeztek a zöld közlekedéshez kapcsolódóan a vonatok legújabb fejlesztései irányairól, valamint a három szubjektív témához , a „Mit tehetek én?”,” Jó ötletnek találom”, „ Ami felháborít” címekkel adtak be kreatív munkát, véleményt.

A 9.e egy csoportja A Jane Goodall Intézet által kidolgozott Pálmaolajmentes élet az őserdők védelmében elnevezésű témakört beszélte át Vincze Anita tanárnővel a közzétett útmutató és tananyagtartalom alapján.

Önálló feladatként a tanulóknak egy a számukra fontos környezetvédelemmel kapcsolatos gondolatát kellett kifejezniük figyelemfelhívó plakát formájában.

A 10. évfolyamon Pék Attiláné tanárnő pénzügyi ismeretek óra keretében (4 osztályban) vállalta a feladatot, hogy kapcsolódik a Fenntarthatósági Témahét szellemiségéhez, s állított össze egy olyan tananyagtartalmat, amellyel felhívhatta a diákok figyelmét a környezet, a fenntarthatóság és a pénzügyi ismeretek kapcsolatára.

A 11. d-ben Kemenesi Zoltán tanár úr április 22-én a Föld Világnapja alkalmából az osztályával közös online filmnézésen vett részt, majd a látottakat átbeszélték, feldolgozták, a véleményeket ütköztették.

A Fenntarthatósági Témahét keretein belül hangsúlyosabban figyeltünk a környezetünk védelmére, a fenntarthatóság érdekében segítettünk diákjaink szemléletformálását. A változatos feladatok, témakörök, a kollégák által kidolgozott tananyagok fejlesztették a diákok kreativitását, problémamegoldó képességét. Bár a digitális munkarend behatárolta a lehetőségeket, mind a tanárok, mind a diákok visszajelzései alapján a hét tevékenységei felhívták a figyelmet a környezetünkkel kapcsolatos számtalan és sokrétű kihívásra, s egyúttal megfogalmazódott a következő feladat is, mely szerint a környezettudatosságra nevelés még inkább át kell hogy hassa a mindennapjainkat.

A természettudományi és az osztályfőnöki munkaközösség nevében : Vincze Anita

A cikkhez tartozó dokumentum itt érhető el!

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.