Nyelvi képzés pályázat – a Szombathelyi Televízió riportja

A „Nyelvi készségek fejlesztése” projekt során a Gépipari sok-sok diákja fejleszthette idegen nyelv tudását angol, illetve német nyelvből.

A Vas Megyei Szakképzési Centrum sikeres pályázatának keretén belül iskolánk több mint 90 tanulója vett részt az ingyenes 120 órás tanfolyamokon, különböző szinteken (kezdőtől a haladóig), 6 gépiparis nyelvtanár kollégánk tartott kurzusokat az érdeklődő és motivált diákoknak. A tanfolyamok végén tanulóink tanúsítványt kaptak a kurzus sikeres elvégzéséről. A motivációk sokfélék voltak: új nyelv tanulása, érettségire vagy nyelvvizsgára készülés, illetve a már meglévő nyelvtudás elmélyítése. A pályázat keretein belül iskolánk egyik nyelvi laborja is modernizálásra került, a 21. századi nyelvoktatás igényeihez alkalmazkodva.

A pályázatról, illetve annak sikeres lezárásáról készített riportfilmet a Szombathelyi Televízió.

https://www.tvszombathely.hu/hirek/nyelvi-kepzes---ketezren-tanulhattak-ingyen-nyelvi-laborok-is-megujulhattak-unios-forrasbol-20210409

A Gépiparival foglalkozó blokk, illetve igazgatóhelyettes úrral készült interjú 2:29-től látható.

 

 

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

December 2025
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Következő események

Szombati munkanap
2025 december 13
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.